Endre Kukorelly
(Budapest, Hungría 26 de abril 1951), ganador del Premio József Attila escritor húngaro, poeta, periodista y crítico. Además de la obra literaria titulada Kalligram columnista de la revista y de escritura creativa maestro. Las elecciones de 2010 en Hungría en Be Different política de escaños en la lista regional del condado de Pest, que en 2012 se dieron por vencidos.
OBRA:
A valóság édessége (verseskötet, 1984, Magvető Könyvkiadó , Budapest)
Manière (verseskötet, 1986, Magvető Könyvkiadó , Budapest)
Én senkivel sem üldögélek (verseskötet, 1989, Pannon Könyvkiadó , Budapest)
A Memória-part (rövidprózák, 1990, Magvető Könyvkiadó , Budapest, Év Könyve-díj; további öt nyelven 1996–2000)
Azt mondja aki él (verseskötet, 1991, Jelenkor Kiadó, Pécs)
Egy gyógynövény-kert (válogatott versek, 1993, Magvető Könyvkiadó , Budapest; portugálul 1997)
Napos terület (esszék, 1994)
Budapest – Papírváros (képeskönyv, 1994, Gink Károly fotóival)
Mintha már túl sokáig állna (rövidprózák, 1995, Jelenkor Kiadó, Pécs)
Kedvenxc (esszék, 1996, Jelenkor Kiadó; németül 1999)
H.Ö.LDERLIN (versciklus, 1999, Jelenkor Kiadó, Pécs)
Három 100 darab (rövidprózák, 1999, Jelenkor Kiadó, Pécs)
Rom. A szovjetónió története (esszéregény, 2000, Jelenkor Kiadó)
Kicsit majd kevesebbet járkálok (verseskötet, 2001, Jelenkor Kiadó)
TündérVölgy, avagy az emberi szív rejtelmeiről (regény, 2003, Kalligram Könyvkiadó . Harmadik kiadás 2007)
Samunadrág (gyerekversek, 2005, Kalligram Könyvkiadó , Budapest)
Rom. A komonizmus története (esszéregény, 2006, 2. bővített kiadás, Kalligram Könyvkiadó , Budapest)
KE legszebb versei (verseskötet, 2006, AB-ART, Dunaszerdahely)
Ezer és 3 avagy a nőkben rejlő szív (regény, 2009, Kalligram Könyvkiadó , Budapest)
Mennyit hibázok, te úristen (verseskötet, 2010, Kalligram Könyvkiadó )
Reggel az egyik istennő (rövidprózák, 2011, Kalligram Könyvkiadó )
Országházi divatok (életrajzi regény, 2014, Libri Kiadó )
Mind, átjavított, újabb, régiek (összegyűjtött versek, 2014, Libri Kiadó )
Alguna salida
Aquí en todo caen
pedacitos de los mosquitos muertos
por el insecticida, al menos un resto
huérfano.
En la noche el aire refresca, entonces
enciendo todo, si algo
al menos
fuera capaz de dar calor, y
me pongo todas las camisas más
lanas
tanto frío llega de repente
ya de esto los mosquitos
podrían perecer en paz
no hay necesidad
de nada más, método, exterminar, pero
esta salida no se ha encontrado todavía
ese fino pasillo
por donde es quizás más fácil
salir, por donde es posible
desprenderse, sólo hay que permitir hay que
ceder
basta con esto.
Cuántas cosas son buenas para
caer. En verdad por mucho tiempo
nada cambia.
Así es para siempre. Gracias a ese
pequeñísimo motor sube y
baja el avionzuelo. Y por
algo de repente se para.
Y entonces pierde altitud
constantemente. Luego empieza
a caer.
Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés
Valamelyik kijárat
Itt mindenbe belehullik
a szúnyogirtó által leölt
szúnyogokból legalább egy
darabka
árva példány. Éjszakára
lehűl a levegő, ilyenkor
bekapcsolok mindent, ami
egy kicsi
meleget képes kiadni
legalább, és az összes inget
meg pulóvert felhúzom
magamra.
Olyan hideg lesz egyszerre,
a szúnyogok már ettől is
nyugodtan elpusztulhatnának,
nincs szükség
semmi másra, módszer, irtani,
ámde ezt a kijáratot
eddig nem lelték föl
még, emez
finom folyosót. Hogy erre
könnyebb volna talán kijutni,
így aláhullani,
hagyni csak,
jó, engedni, mivel elég
volna már ennyi is a
zuhanáshoz. Mégsem
változik,
semmi nem változik meg, jár
a sok kis motor, emelkedik
és süllyed a repülőcske. Aztán
valami
miatt egyszerre mégiscsak
abbamarad. És akkor már
folyton süllyed. Csak utána kezd
zuhanni.
Andanza
Dedicada a la memoria de Thomas Bernhard
En ese andar, cómo
voy. Así se mueve mi
tobillo y mi pie.
Sé caminar. Doy vueltas.
Ayer llegué hasta
una esquina de la calle. Pero
hacía demasiado frío afuera y preferí
volver. Hasta la calle Corazón.
Y hacia casa. Casi
me congelé. No tenía mis
guantes. Intenté no tener
frío, pensar en no tenerlo.
Intenté pensar.
Sí, pero sólo me vino
a la mente, qué
frío hace, y qué bueno sería tener
guantes. Hoy salgo
por lo menos hasta el Redondel.
Es mi plan. Hoy éste será
el programa. Llevo a cabo
esa idea.
De tal forma que voy otra vez
hasta la esquina de la calle Corazón
y en ella
bajo hasta la Arad
y en la calle Arad a la izquierda, a la Szinyei M.,
luego doblo a la derecha:
Y Redondel. Mi vida
es una caminata así. O más bien
desfile. Cadena. En resumen
la vida consiste en andanzas
y en desfiles.
o al menos se compone con ellos.
No es un discurso tranquilo. Pero tampoco
chillón. Treinta y seis líneas.
Tantas palabras. Tantas letras.
Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés
Járás
Thomas Bernhard emlékének ajánlva
Ezzel a járással, ahogy
megyek. Így mozog el a
bokám és a lábfejem.
Tudok menni. Járkálok.
Tegnap elsétáltam az
egyik utcasarokig. De
túl hideg volt kint és inkább
visszajöttem. A Szívig.
És hazafelé. Majdnem
megfagytam. Nem volt nálam
kesztyű. Próbáltam, hogy ne
fázzak, arra gondolni.
Próbáltam gondolkodni.
Igen, de csak az jutott
az eszembe, hogy milyen
hideg van és hogy jó lenne
a kesztyű. Ma kimegyek
a Köröndig legalább.
Ez a tervem. Ma ez lesz
a program. Ezt az elkép
zelést valósítom meg.
Úgy, hogy elmegyek megint
a Szív és a Szondy utca
sarkáig és a Szíven
le az Aradiig, az
Aradin balra, Szinyei M.,
jobbra befordulok:
és Körönd. Az életem
ilyen menés. Vagy inkább
vonulás. Láncolat. Szóval
az élet menésekből
és vonulásokból áll.
Vagyis tevődik össze.
Nem nyugodt beszéd. De nem
beszarós. Harminchat sor.
Ennyi szó. Ennyi betű.
Aquellas pesadas cargas a cuestas
Aquí me fotografiaron. Aquí
entra mi brazo en el cuadro. Estos
no sé quiénes eran. Justamente
salen de la opereta. De la Condesa
Maritza. Aquel bloque amarillo. Aquello
fue hace dieciocho años. En este momento
el verano está por comenzar. Pero
entonces tendré que ingresar en las filas. Qué
hacer, esto es lo que aquí se nota. Lo que
se puede en estas circunstancias. Pero
no se puede nada. Seguro que
sucedió algo por allí. O que sólo
paseábamos. Yo, y quién más.
Quién fue ése. Y por qué se puso
allá. Por qué tuve que pararme allí.
Por qué estoy en aquel retrato.
Hay una luz fuerte. Pero por qué estuve
allí. Como si tuviéramos prisa
a pesar de todo. Entonces unos carritos
corrían de un lado al otro. Llegué a ser
un poco más grueso, ¿no? Y éste es mi cabello. Así
por detrás. Así por delante.
Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés
Az nehéz súlyokat cipel (Hungarian)
Itt le vagyok fényképezve. Itt
lóg be a karom. Ezeket nem
tudom, hogy kik voltak. Éppen az
Operettszínházból jönnek
kifelé. Méghozzá a Marica
grófnőből. Az a sárga tömb. Az
tizennyolc éve volt. Éppen el
fog kezdődni a nyár. De akkor
majd be kellett vonulni. Hát mit
tegyek, ez látszik itt. Az, hogy mit
lehet ilyenkor csinálni. De
semmit nem lehet. Biztos valami
dolgom volt arra. Vagy mert csak ott
sétáltunk. Én, és még kicsoda.
Ki volt az. És miért állított
oda. Miért kellett ott állni.
Miért állok abban a képben.
Erős fény van. De miért álltam
ott. De mintha siettünk volna
mégis. Akkor ilyen trabantok
futkároztak. Kicsit szélesebb
lettem, nem? És ez a hajam. Így
hátulról. Így pedig elölről.
Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés
Dice el que vive
Dice el que vive y camina
que ni sabe, hasta cuando aguanta. Puede que
lo anotara en un pedacito de papel
y lo lleva en su bolsillo,
hasta cuando. Quizás hay quién
lo sabe, y tiembla como si de amor se tratara
Quizás si aguantáramos, no
buscar y no encontrar nada.
Dice el que está a la luz del sol - Señor,
tu sol me abrasa, nos abrasa
ese sol. O sigue, calla así,
y no cuenta a nadie. Y entonces
no camina, se para y mira, y tampoco mira
solamente se calla. No ve
lo negro que es aquel sol.
Dice el que vive que solamente ser,
que ser un poquito no es posible
Los vivos, tales como son, andan solos,
como la máquina. Y andan, tales como
la máquina. Como la máquina, Señor.
Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés
Azt mondja aki él
Azt mondja aki él és fenn járkál,
azt sem tudni, hogy meddig
bírja. Talán felírta valami kis papírra,
a zsebében hordja, aki él,
hogy meddig. Talán van, aki
tudja, és remeg, mintha
a szerelemtől. Talán ha kibírnánk
nem keresni és nem találni semmit.
Azt mondja akire süt a nap, Uram
rám süt a te napod, miránk süt
ez a nap. Vagy így hallgat
tovább, és senkihez se szól, nem
megy, megáll, néz, vagy nem is
néz, csak hallgat. Nem látja,
micsoda fekete is az a nap.
Azt mondja aki él, hogy lenni csak,
egy kicsit is lenni, azt nem lehet.
Az élők, ahogy vannak, lépkednek
csak, mint a gép. És lépnek úgy,
mint a gép. Mint a gép, Uram.
Vestíbulo
En el vestíbulo ya está listo
lo que me hará compañía
un altar desamparado.
Cosas. Esperan
mi salida.
Me miran con simpatía
¡Qué gran exposición!
no hay ni orden ni registro
contempla con
admiración,
alma, y mira en tu fondo
tú, mi gran melancolía
tú, visión fatal y honda
¡dulce sombra
que desfila!
Pronto se hundirá el cuadro
toda la exposición
se disolverá la sala
en chorros como
el jabón.
Traducción Marìa Teresa Reyes-Cortés
Előcsarnok
A vesztibülben összegyűlt már
minden, ami majd elkisér.
Állnak magukban, mint az oltár.
Menni, maradni,
ennyit ér.
Ismerős, ahogy egymást nézik,
ez egy valódi tárlat itt,
leltárt róluk senki se készít,
nézd csodálatos
tárgyait
lélek, és nézz magadba lélek,
te szívemben vonulgató
ború, te halálos szemlélet,
ó édes árny, te
elfutó.
Egyszer ez a leírhatatlan
berendezés is elmerül,
lassan felolvad, mint a szappan,
s elcsordogál a
vesztibül.